Meggyújtottuk a negyedik adventi gyertyát PDF Nyomtatás E-mail
Facebook

Negyedik is lángra lobban,
kiviláglik tiszta fénye.
Ott ragyog a csillagokban,
s éled az ember REMÉNYe.


Elérkezett advent negyedik vasárnapja. A görögkatolikus egyház adventi műsorában elhangzó adventi gondolatok és Monostory Marcell parochus szavai is megerősítették a hallgatóságot abban, hogy az igazi karácsonyi ajándék maga az emberi szeretet, az odafigyelés családunkra, szeretteinkre. A közös éneklés lelki feltöltődést nyújtott a karácsonyvárásunkban. Az énekkel felidézett karácsonyi történet után Herceg József az egyházközség nevében gyújtotta meg a negyedik gyertyát az adventi koszorún.
Ezután Anarcs Község Önkormányzata minden megjelentet forró teával, forralt borral, pogácsával vendégelt meg.

 

Mily ragyogó fény árad az éjben,
Betlehem úszik fény özönében.
Égi csodának nyílt meg az ég,
S szent örömöt zeng angyali nép:
Megszületett a Krisztus.

Kertész Zoltánné

képviselő

 

Sertéstartók figyelmébe!

pigIsmételten felhívom a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy vaddisznóban bejelentett afrikai sertéspestis megbetegedések miatt fokozott figyelmet kell fordítani a fertőzött területen a sertésállományok védelmére.

Bővebben...

Sertés pestises határozat
LETÖLTÉSE

Sertés pestises MÓDOSÍTOTT
határozat LETÖLTÉSE

Tűzvédelem

Első fokon eljáró tűzvédelmi hatóság:
+36 45 506 020

Katasztrófavédelem tájékoztatója.

Ebzárlat és legeltetési TILALOM!

ebzarlat

Koronavírus HÍREK

koronavirus

koronavirus1

koronavirus2

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
tájékoztatója:

Agrarkamara

Fizetési számlaszámaink

Költségvetési főszámla:
11744034-15403746

Helyi iparűzési adó:
11744034-15403746-03540000

Gépjárműadó:
11744034-15403746-08970000

Késedelmi pótlék:
11744034-15403746-03780000

Egyéb bevétel:
11744034-15403746-08800000
(pl. mezőőri járulék)

Talajterhelési díj:
11744034-15403746-03920000

Illeték:
11744034-15403746-03470000

Bírság és végrehajtási költség:
11744034-15403746-03610000

Termőföld bérbeadásából származó jövedelem:
11744034-15403746-08660000

Körzeti Megbízotti tájékoztató

Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy az Anarcs Körzeti Megbízotti csoport közvetlen szolgálati elérhetősége: +36/30-297-6623 normál perc díjas mobiltelefonszám.

Csoport és tagjai:

Pap, Nyírlövő, Lövőpetri - Pokol Attila r. zls.
Anarcs, Szabolesbáka - Kovács Tibor r. ftzls.
Jéke - Orosz Zoltán r. ftönn.
Fényeslitke - Szabó Róbert r. tzls.

Bővebben..

Ma 2020. augusztus 03., hétfő, Hermina napja van. Holnap Domonkos és Dominika napja lesz!

Az E-önkormányzat portál elérhető
az alábbi címek bármelyikén:
https://eonkormanyzat.gov.hu
https://e-onkormanyzat.gov.hu
https://ohp.asp.lgov.hu

ugyintezes kicsi

logo njt

banner-270

Az ebtartás szabályai

images

 

ELOLVASOM!

Községünk jeles épületei

Látogatottság

mod_vvisit_counterMa:73
mod_vvisit_counterTegnap:109
mod_vvisit_counterEzen a héten:73
mod_vvisit_counterMúlt héten:672
mod_vvisit_counterEbben a hónapban:287
mod_vvisit_counterMúlt hónapban:3576
mod_vvisit_counterÖsszes:482858

Dátum: 2020-08-03 14:36